2013. július 21., vasárnap

Harc a kókuszdió ellen


 Mindig is imádtam a kókusz ízét, de amikor közelembe került egy igazi kókuszdió, inkább visszaraktam a polcra, gondolván, hogy áhh úgysem tudnám megbontani. Egészen a mai napig, amikor is kíváncsiságom legyőzte a kemény dióhéjat.
Egy éve ittam utoljára friss kókusztejet egyenesen a kókusz belsejéből, még Bangkokban és azóta hiányzott már ez az íz!


Az elején nem gondoltam volna, hogy elsőre 5 perc alatt sikerül kinyitni, de megérte a próbálkozást!

Első lépésként kifúrjuk a 3 bemélyedés egyikét, amin át kicsorgatjuk a kókuszvizet a belsejéből. Nagy kár, hogy csak egy kispohárnyi van benne, ebből akármennyit meg tudnék inni:).


Én ezt egy csavarhúzó és egy olló végével oldottam meg jobb híján.
Utána bebugyoláljuk egy konyharuhába és eddig ütjük egy kalapáccsal, amíg darabjaira nem esik.


Ezek után berakjuk a darabkákat a fagyasztóba fél órára, és amikor kivesszük már könnyedén ki lehet pattintani belőle a kókuszhúst.
Utána vagy lereszeljük egy nagy lyukú reszelőn, vagy pedig felszeleteljük és remek rágcsa lesz belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése