2016. május 10., kedd

Tejszínes-spárgás csirke


Mostanában nagyon rákaptam a tejszínes ételekre, szerintem azért, mert olyan sokáig kihagytam az étrendemből, és nem is próbáltam meg helyettesíteni, hogy most próbálom bepótolni az elmúlt tejszínmentes éveket.

Hidegebb időkben meg amúgy is kifejezetten jól esik egy ilyen finom laktató étel. Továbbá könnyű összedobni, így szuper könnyű vacsoraötlet is lehet! :)

Hozzávalók:

-1 nagyobb csirkemell
-1 köteg spárga
-2,5 dl kókusztejszín
-1 fej vöröshagyma
-3-4 gerezd fokhagyma
-2 ek olívaolaj
-só, bors
-petrezselyem

Elkészítés:

A csirkét vágjuk apróra, sózzuk-borsozzuk és egy kicsit hagyjuk állni, hogy pácolódjon.

Az olajon dinszteljük meg a felkockázott hagymát és fokhagymát. Ezután tegyük mellé a csirkét és a spárgát és pár percig forgassuk át, amíg elkezd párolódni.

Majd öntsük fel a kókusztejszínnel, sózzuk, borsozzuk, keverjük hozzá az apróra vágott petrezselymet és főzzük addig amíg besűrűsödik, még pár percig kevergessük, majd ízlés szerint tésztával tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése